4-Az ismeretlen ismerős

Tudom, hogy kicsit késve, de megérkezett a negyedik rész. Köszönöm a nyolc feliratkozómat!☺

Faith szemszöge
A hétfő egy kiállhatatlan nap mindenki számára, főleg egy ilyen enyhén mondva eseménydús hétvége után. Csak vasárnap este volt időm tanulni, ezért sokáig fenn voltam-semmi kedvem iskolába menni. Fél hétkor viszont felébresztettek.
-Faith és Hope kelni kéne!-szólt be a nevelőnk.
-Csak egy perc.-válaszoltuk szinte egyszerre Hope-al.
Végül rászántuk magunkat a készülődésre. Meg van beszélve, hogy minden hétköznap fél nyolckor találkozunk a fiúkkal az aulában. Azért van ilyen korai időpont, mivel úgy is mindenki késik. Ez ma reggel sem volt másképp.
-Hol van Dylan?-kérdeztem Clay-től, aki még békésen a szendvicsét ette.
-Ma még nem kell iskolába mennie a történtek miatt.-mondta.
Ilyen felállásba indultunk el. Útközben Hope és Clay azon veszekedtek, hogy melyik filmet nézzük meg délután. Barátnőm egy sírós, romantikus film mellett voksolt, míg a másik fiúhoz híven egy horrorfilmet javasolt.
-Na Faith szerinted melyik a jobb?-kérdezte Hope.
-Egyik se, ha Dylan hangulatát nézzük. Inkább egy kalandfilmet javaslok.
A hallottakon egy kicsit elgondolkodtak, majd egyetértően beleegyeztek az ötletembe.
A délelőtt egyébként hamar eltelt és szerencsére nem nagyon voltak feleltetések és dolgozatok. Már csak hármunk közül én voltam a gimiben, a többiek órái elmaradtak. Eddig sikerült elkerülnöm Craiget...eddig. Éppen a könyveimet akartam betenni a szekrényembe az utolsó óra után, amikor  elhaladt mellettem. Nem mondott semmit, csak hosszú másodpercekig nézett,majd továbbment. Részben voltam csalódott és boldog, hogy nem szólt hozzám. Mondjuk részben én kérdtem ezt tőle. Gyorsan a Claremontba siettem, hogy a nap hátralévő részét Dylan-nel töltsük.
-Szia. Hol vannak Clay-ék?-kérdezem.
-Elmentek filmért a vetítőszobába. De még mindig nem tudták eldönteni, hogy mit nézzünk. Nekem meg aztán olyan mindegy.-mondta-Milyen napod volt egyébként? Én halálra untam magamat.
-Háát minden rendben volt, csak ugye Hope-al még nincsen minden rendben...-kezdtem el mondani, de hirtelen megszakítóttam a mondatot, mivel rájöttem, hogy ő nem tud a csókról és a veszekedésről semmit.
-Mi történt?
-Semmi.-vágom rá azonnal.
-Faith, ismerlek téged és tudom, hogy mikor nem mondasz igazat, és ez egy ilyen pillanat.
Na most Dylan sarokba szorított. Muszáj lesz kitálalnom neki.
-Craig a buliján odajött hozzám és közölte, hogy szeret. Ez nem lett volna baj, de meg is csókolt. Pont ekkor lépett be a szobába Hope, aki él-hal ezért a fiúért és kicsit berágott rám.
-Értem. Gondolom nekem erről nem akartatok szólni. Miért?
-Sok gondod volt. Ez ahhoz képest semmiség.
Ekkor ellépett mellőlem és az ablakhoz ment. Úgy tesz, mintha a tájat figyelné,de tudom, hogy közben az agya folyamatosan kattog valamin.
-Hát azért érdekel, hogy mi van veletek. Néha beavatthatnátok.
-Ennyire haragszol?
-Nem csak ez a bajom. Clay is elhallgatott előlem egy-két dolgot. Azért, mert volt ez a kavarodás a szüleimmel még ugyanúgy része vagyok az életeteknek.
-Jó, sajnálom. Én tényleg csak jót akartam.

-Elhiszem.-mondta, majd elmosolyodott.

Ezután lementünk a vetítőterembe. Hope elégedett mosolyából gondoltam, hogy ki "nyert".

-Miért kell a lányoknak mindig engedni?-kérdezte Clay.

-Ilyen az élet.-mondta Hope, majd habozás nélkül elindította a DVD-t. A másfél órás filmet a fiúk mind rezzenéstelen arccal nézték, még mi a könnyeinkkel küzködtünk. A tévénézés után segítettem Hope-nak megírni egy házidolgozatot, majd mentünk vacsorázni. Megakadt a szemünk azon, hogy a nevelői szobák előtt gyülekezett az összes nevelő. A beszélgetésükből nem lehetett kivenni semmit, mivel mindenki egyszerre beszélt. Akkor kezdtek elcsendesedni, amikor az igazgatónő befordult a folyosón. Mivel kicsit kíváncsiak voltuk, megálltunk a faliújság előtt, mintha azt fürkésznénk.

-Kérem, hogy nyugodjanak meg. Mindent elmagyarázok önöknek Nicole Alvord-ról. Viszönt hölgyeim, kérem menjenek vacsorázni.-mondta nekünk.

Egy fejrázással jeleztük, hogy vettük a célzást.

-Szerinted tényleg arról a híres színésznőről beszéltek, vagy tiszta véletlenül mást is Nicole Alvordnak hívnak?-kérdeztem meg Hope-tól útba az étkezde felé.

-Hát mind a kettő eset eléggé hihetetlen de még mindig ez a valószínűbb mintaz, hogy a Claremonthoz valami köze legyen.-mondta.

Ebben tényleg igaza van.

-Nem biztos, hogy tovább kéne menned.-mondta Clay.

-Miért?

A válasz a nagy hallgatás.

-Fiúk mi történt?

-Vár rád az aulában valaki, akivel nem biztos, hogy kéne találkoznod.

Craig-ő volt az első személy aki eszembe jutott. Kikerülöm Clay kezét és pár lépést előrébbhaladok, így eltűnt a takarásból az a szőke hajú lány, akit megpillantottam. Nem tudom, hogy kicsoda ő, de nem rá számítottam. Ekkor Dylan odalépett mögém, és beszélni kezdett a fülembe.

-Elvileg ő a húgod.-mondta.

Ha nem kaptam volna sokkot, kedvem lett volna visszakérdezni, hogy tényleg jól értettem-e.