Faith szemszöge
Ledöbbentek a hír hallatán, az biztos.
-Komolyan megvan a száma?-kérdezte Dylan.
-Igen, itt van.-mondtam, majd kihalásztam a zsebemből a névjegykártyát és átnyújtottam neki.
Egy ideig csak nézegették a fiúk, majd Clay kikapta a kezéből és már tárcsázta is.-Te hülye vagy.-kiabáltam, miközben próbáltam kicsavarni a kezét.
-Nyilván azért adta ezt neked, hogy felhívd. Miért nem teszed ezt?-kérdezte.-Minden lány erről álmodna
és viccet félretéve, sok fiú is.-mondta, s közben magára mutatott.
Nos, ezen töprengtem egy kicsit. Mi van akkor, ha komolyan gondolta, amit mondott? Tényleg lenne hozzá tehetségem? Ekkor eszembe jutott egy gondolat, ami miatt ugrott az egész gondolatmenetem.
-Igen, de azoknak a lányoknak vannak családjaik, szüleik, akik támogatják őket. Egyébként, nem hiszem, hogy annyira különleges lennék. Szerintem sok lánynak osztogathat ilyet, hogy lázba hozza őket, majd össze töri az álmaikat. Ha igaz az a sok újságcikk.
-Minden a hozzáállásodon múlik.-mondta, majd elkezdett kifelé sétálni.
-Héj, mi lesz Nicole névjegykártyájával?-kiáltottam utána.
-Ezzel egy álmomat töröd össze éppen.-mondta, majd Dylan kezébe adta és kiment a szobából.
-Ez a fiú semmit sem változik.-mondta Hope, kis gúnnyal a hangjában.
-A lányos kibeszélést hagyjátok későbbre, mert én még itt vagyok.-mondta Dylan.
Róla el is feledkeztem kicsit.
-Te talán reálisabban látod a dolgokat Dylan. Mi a véleményed vagy tanácsod?-kérdeztem.
Egy kis ideig húzta a válaszadást: tudta, hogy ezt utálom.
-Tedd azt, ami neked a legjobb. Mondjuk én a helyedben nem keresném meg Nicole-t. Nem gondolom, hogy hosszútávon jól jönnél ki a szituációból. Ő egy olyan beállitottságú nő, akit valószínűleg nem érdekelnek mások érzelmei. Főleg nem ilyen tinilányoké.
-Hogy érted, hogy "ilyen"? Milyen vagyok én?
-Sebezhető, kihasználható. Szerinted mért pont egy Claremont lakónak adta volna oda, amikor annyi fiatal lány van a városban?
-Miért nem tudtuk eddig, hogy ennyire értesz a nőkhöz?-kérdeztem.-Amúgy igazad lehet. Felejtsük el az egészet.-mondtam. Ekkor Clay visszajött.
-Eszembe jutott, hogy az én szobámban voltunk bent, tehát nekem kellett volna kiküldeni titeket.-mondta.
-Megyünk, megyünk.-mondta Hope.
Másnap, kedd reggel öt körül felébredtem és nem bírtam visszaaludni. A kis névjegykártya ott lapult mellettem a fiókban-biztos voltam benne, hogy ez az oka az álmatlanságomnak. Kísértésbe estem. Kivettem. Fehér alapon, csillogó arany színű betűkkel volt belegravírozva a neve és az elérhetősége. Vajon Elizabeth mit tenne a helyeben? Írtam neki egy üzenetet, de nem erről. Nem akartam tovább bonyolítani az életét. Viszont hirtelen Hope rámvetette magát hátulról és a telefonom kiesett a kezemből.
-Hope mit csinálsz?-kérdeztem.-Teljesen megőrültél?
-Nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csinálj.
-Kinek ártok azzal, hogy SMS-t írok a testvéremnek?-emeltem fel a hangomat.
-Ó, hogy te neki írtál? Azt hittem, hogy Nicole Alvordnak .-mondta, miközben a padlót pásztázta.
-Már a telefonomat se használhatom egyedül? Ha neki is írtam volna akkor a megoldás az, hogy leütsz ?-kérdeztem.
-Mivel ezzel megakadályozom a cselekményt?-kérdezte, de szerintem nem is tőlem, hanem saját magától.-Megláttam előtted azt a kártyát. Bocsi.
-Nem haragszom, de kérlek többet ne csinálj ilyet. Kicsit megijedtem.-mondtam.
-Rendben van.-mondta.
***
-Te teljesen megőrültél.-jelentette ki Clay.
-Mennyire tört be a telefonod?-kérdezte Dylan.
-Egy kicsit.-válaszoltam és átnyújtottam neki a készüléket.-Nézd meg, te jobban értesz ehhez.
-Szerintem helyre lehetne hozni. Van ezzel foglalkozó ismerősöd?-kérdezte.
-Nincsen.-mondtam.
-Craig unokatestvérének nem egy telefon szervíz boltja van?-kérdezte Clay.
-De. Craig akár el is vihetné neki. Mit szólsz hozzá?
Egyántalán nem akartam Craig-el találkozni. Hope arcára siklott a tekintetem. Legfőképpen ő volt az oka. Viszont a mobilomat gyorsan meg kell csinálni és jelenleg nincsen jobb ötletem.
-Rendben.-mondtam.-Oda viszitek neki?
-Jobb, ha te teszed. Tuti lesz pár kérdés, amire én nem tudnék válaszolni.-mondta.
Közben odaértünk az iskola elé. A tág aulában ketté szakadt a csapat. Én és Dylan német, míg Craig és Hope spanyol órára mentek. A többi óra gyorsan eltelt és egészen eddig sikerült elkerülnöm ŐT.
-Megkerested már Craiget?-bökött meg hátulról Dylan.
-Nem.-súgtam neki oda.
-Odamenjek hozzá veled?-Csak el tudom ezt intézni egyedül.-mondtam hangosan.
-Miss Scott megosztaná velünk is azt a roppant fontos információt, amit éppen most vitatott meg Morgannel?-nézett rám szúrós szemmel a fizika tanárom. Így se bírt nagyon, most már pikkelni is fog rám.
-Éppen Newton törvényéről beszélgettünk tanár úr.-mondta Dylan.
-Nem önt kérdeztem. Nos Faith?
-Hát.....-lefagytam. Dylan sokkal jobb az ilyen hirtelen válaszadásban. Talán mert jártasabb is benne.
-Akkor háromkor találkozunk.
-De tanár úr!
-Az én órámon nem szeretem ezt a viselkedést.-mondta.
A csengő megváltásként érintett. Bár tíz perc múlva újra az iskolapadba ülhetek.
-Dylan!-kiabáltam utána.-Nem gondolod, hogy miattad vagyok ebben a helyzetben?
-Én halkan beszéltem ELLENTÉTBEN VELED.-emelte fel viccesen a hangját.-Az segít, ha önként jelentkezem a délutáni bezárásra? Nem hiszem, hogy lett volna erre példa. De ha ez segít neked.
-Igazad van. Akkor délután.
-Szia.-jött oda Hope és megölelt.-Ez jól fog még jönni.-mondta, majd egy Snickerset csúsztatott a táskámba.
Ebben nekem tényleg nincsen tapasztalatom. Egyszer voltam csak ilyen büntetésen, de már nem is emlékszem rá. Haragosan elindultam a tizenhatos terembe. Persze nem siettem annyira. Lenéztem a büfébe előtte és megnéztem az iskola e heti programjait és csak utánna indultam fel.
-Hát idetalált.-mondta Mr. Benward.-Ön nem gyakori vendég itt. Legalább lesz társa Craig Websternnek. Az egyóra elindult.-mondta és megajándékozott egy kárörvendő mosollyal.
Én meg az ajtókeretben álltam és meg is kapaszkodtam benne. Muszáj volt. Egész nap sikerült elkerülnöm őt, erre most egy órára össze leszek zárva vele. Próbáltam uralkodni magamon és szó nélkül leültem az első padsorba egy széket kihagyva közöttünk.
-Szia Faith.-mondta.
-Szia.
Kis szünet következett, majd folytatta:-Miért érzem úgy, hogy kerülsz engem?
-Mert így van. Nézd, sajnálom, aranyos volt az üzeneted, de Hope miatt jobb, ha ezt nem erőltetjük.
-Ha nem lenne Hope? Lenne esélyem?-kérdezte, de nagyon szelíd hangon.
-Nem viseled el, ha a lányok nemet mondanak neked, igaz?-kérdeztem. Ekkor mellém ült.
-Nem igazán. Miért kerültél ide? Még nem láttalak itt.
-Órai suttogás miatt.-mondtam.
-Khm, én azt nem annak nevezném.-szólt közbe Mr. Benward.
Craig nevetve rámnézett.
-Kicsit enyhítettem.-mondtam.
-Hallottam, hogy gond van a telefonoddal.-mondta.
-Igen, a barátnőm összetörte.
-Dylan említette, hogy jössz, de egész nap nem kerestél.
-Igen, sajnálom..
-Te mindent sajnálsz.-mondta, majd megigazította az ingje gallérját.-Ez is miatta volt?
Szótlanul bólogattam.
-Nem számít. Megnézhetem a mobilodat?-kérdezte.
-Persze.-mondtam és odaadtam neki.
-Odaadom Patricnek, megnézi.
-Köszönöm.
-Kivel küldjem vissza? Küldhetném talán a titkos szolgálattal és akkor a barátnőd azt se tudná meg, hogy valaha beszéltünk.-mondta nevetve.
-Ennyire azért ne vedd komolyan.-mondtam.-Ha viszont nem érzem irántam semmit, akkor miért érzed magadat furán, hogy velem találkozol Hope tudta nélkül?-kérdezte.
Ezen még én se gondolkodtam.
-Mert Hope mindig azt gondolja, hogy titkolózom.
-Miért?
-Mert az elmúlt napokban előfordult párszor.-mondtam.-Ezzel mire akarsz kilyukadni?
-Az oka nem én vagyok annak, hogy nem bízik benned. Hanem a titkaid.-mondta ledöbbenve.
-Ez ez meglehet.-mondtam.
-Akkor, hogy erre rájöttél, eljöhetnél a holnapi bulira. Megünnepeljük az iskolaszünetet.-mondta.-Hozd Hope-ot is. Ha a saját szemével látja, hogy részedről nincsen köztünk semmi, akkor talán lenyugszik.
Ezt az eszmecserét nehéz volt követni. Olyan aranyosan próbált elhívni a buliba, bár kizárólag barátként megyek. Ha Hope nem lenne, akkor most tuti vehetném ezt egy randinak is. Sajnos nem ez a helyzet.
-Rendben van. Ott leszünk.-mondtam.
-Craig letelt a büntetése. Faith, önnek még fél órája van.-mondta.
-Nekem is van még pont annyi szabadidőm. Nem véletlen egybeesés?-mondta.
-Van kedved még itt ülni?-kérdeztem.
-Veled igen.
